tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Hell Vill 9.

Hell Vill 9.
Kilencedik alkalommal kerül megszervezésre július 18-19-én Bősárkányban a Hell Vill koncertsorozat, idén már két napos fesztivál formában, új helyszínen. Ez a kétnapos hétvége arról fog szólni, hogy egy csomó fura, kedves, frusztrált, béna srác és lány egybegyűlik, és élvezik a zenét meg a vegan burgert. Csakis a Unity nevében.

Részletek alább...

[2014-05-29 19:15 feltöltő: Zsófi]

BRINGIN’ IT BACK FESTIVAL 2014

BRINGIN’ IT BACK FESTIVAL 2014
Bringin’ It Back! Hat évvel ezelőtt a fővárosi hardcore rajongók egyként tehették össze a kezüket, amikor a Madball, a Comeback Kid, az H20 és a Shai Hulud vezetésével először került megrendezésre az a fesztivál, mely hidat jelenthet a múlt és a jelen értékei, illetve zenekarai között. Egy évvel később a második epizód hasonló jegyben – némileg a metal felé nyitva – a Comeback Kid atyáskodása mellett a Have Heart és a Walls Of Jericho társaságában tette le a voksát amellett, hogy van olyan, amit bizony megéri ’visszahozni’. A Phoenix Music Hungary pedig meg is tette ezt, és egy fél évtizedes kihagyás után augusztus hatodikán az egybenyitott Dürer Kertben végre megrendezésre kerül a Bringin’ It Back fesztivál harmadik felvonása.

Részletek alább...

[2014-05-21 06:55 feltöltő: Zsófi]

New Dead Project, Satelles, Drive Me Dead

New Dead Project, Satelles, Drive  Me Dead
Az A38 Hajó megújult tetőteraszán egy ingyenes koncerttel indítja a nyári szezont a New Dead Project, és az immáron fél éve Bödecs Andrissal kiegészült zenekar előtt a Satelles és a Drive Me Dead gondoskodik majd a hangulatról, főleg, hogy mindkét zenekar az első koncertjét adja majd.

Részletek alább...

[2014-05-19 19:05 feltöltő: Zsófi]

EFOTT 2014

EFOTT 2014
Hosszú évek óta él a köztudatban, hogy Magyarország sok, külföldiek körében is nagyon népszerű fesztiválnak ad otthont, amikre hazánk minden részéről és a határon túlról is érkeznek az önfeledten bulizni vágyók. Az egyik legszerethetőbb, évről évre népszerűbb és folyamatosan megújuló nyári fesztivál az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója.

Részletek alább...

[2014-05-16 04:36 feltöltő: Zsófi]

Watch My Dying, Wackor

Watch My Dying, Wackor
A Watch My Dying és a Wackor a 2000-es évek elején, kezdő bandaként rengeteget játszott együtt. Nemcsak az akkori underground egyik bugyrának számító Marco Polo Klubban, hanem még közös turnét is nyomtak. Azóta eltelt sok-sok év, mindegyik banda ment a maga útján, de tavaly mindegyikőjük új kiadvánnyal jelentkezett. A WMD a 4.1-et adta ki, ami 2009 óta az első kiadványuk volt, a Wackor pedig Dramatically Different címmel adott ki új lemezt - mit ad isten - szintén 2009 utáni első életjelként.

Részletek alább...

[2014-05-14 15:22 feltöltő: Zsófi]

We Rock Hard Tribute Feszt

We Rock Hard Tribute Feszt
Az idei nyári szezonban nem fogunk dúskálni 500 Ft leivós tribute bulikban, de a We Rock Hard Feszt szerencsére bekerült ezek közé. 8 külföldi kedvencünk előtt fognak tisztelni a magyar bandák. A nagyteremben metal zenék lesznek, a kisteremben pedig a punk-pop-rock fogja vinni a prímet.

Részletek alább...

[2014-05-14 15:16 feltöltő: Zsófi]

Girugämesh

Girugämesh
Három év után ismét Budapesten játszik a japán visual kei zenekarok egyik legkeményebb képviselője, a Girugämesh. Az összes közül talán ez a csapat emlékeztet leginkább egy megszokott metal zenekarra, de a japánoknál megszokott módon ők sem félnek szokatlan zenei megoldásokat alkalmazni. A május 28-ai koncerten az új Monster lemez dalai mellett a tízéves zenekar pályafutásának legsikeresebb darabjai is előkerülnek a Club 202-ben.

Részletek alább...

[2014-05-08 21:42 feltöltő: Zsófi]

E-Force, Fanatic Attack, Purulent Rites

E-Force, Fanatic Attack, Purulent Rites
A korábbi Voivod-frontember Eric Forrest immáron negyedszer jut el „új” csapatával, az E-Force-szal Budapestre. A legutóbbi Voivod-nosztaligakoncerthez képest ezúttal a The Curse... címet viselő vadonatúj lemezüket mutatják be a hazai közönségnek. Az aktuális anyag egy a Voivodhoz képest egy hagyományosabb thrash metal irányba elmozdult bandát mutat, csak helyenként bukkannak fel disszonáns témák, helyettük viszont számos hagyományos dallam és gitárszóló hallható, ennek megfelelően élőben is két gitárossal lép fel a csapat.

Részletek alább...

[2014-05-08 21:06 feltöltő: Zsófi]

Flaska, Jolly Jackers, Lipstick, Punk Whiskey

Flaska, Jolly Jackers, Lipstick, Punk Whiskey
Mi történik, ha egy helyre eresztjük az ír/kelta folk-punk muzsikát, kalóz-folk metalt, s még beszabadul egy glam metal alakulat is? Fiatalos lendületre, pörgős dalokra lehet számítani – a négy fellépő, ha együtt nem is, külön-külön már bizonyította, hogy ha ők megjelennek, ott indul a banzáj!

Részletek alább...

[2014-05-08 20:59 feltöltő: Zsófi]

213, Bastards of Bodom, Hellowinners

213, Bastards of Bodom, Hellowinners
A Kerry King és a tavaly örök álomba szenderült Jeff Hanneman által életre hívott thrash legenda, a műfaj négy legjobb előadója közé sorolt kaliforniai banda. A sok esetben botrányt keltő zenekar egyik legsikeresebb albuma is az adott körökben nagy felháborodást keltő Christ Illsusion. A későbbi death és black metalra egyik legnagyobb hatást pedig 1985-ös nagylemezével gyakorolta. A stílus rajongói körében nem is kell tovább ecsetelni, mely zenekarról van szó: bizony, a Slayer!

Részletek alább...

[2014-05-08 19:42 feltöltő: Zsófi]

II. Rockbook Fesztivál

II. Rockbook Fesztivál
2014. május 1-én és 2-án összes 10 zenekar részvételével kerül megrendezésre az Életjel Kulturális És Sportegyesület, valamint a Rockbook Rockmagazin szervezésében a két napos II: Rockbook Fesztivál - "Híd a Kurcán – Híd az emberek között rendezvény keretében" - amely ezúttal ingyenes lesz a nagyközönség számára.

Részletek alább...

[2014-04-29 21:42 feltöltő: Zsófi]

Jeff Scott Soto

Jeff Scott Soto
Május 7-én pedig a hard rock rajongók örülhetnek: ezen a napon érkezik ugyanis a Club 202-be Jeff Scott Soto, akit a Talisman, a Journey, a W.E.T. és a Trans-Siberian Orchestra zenekarokban végzett munkásságáról ismerhetünk, de megmutatta magát Yngwie J. Malmsteen, Brian May és Axel Rudi Pell oldalán is.

Részletek alább...

[2014-04-29 21:31 feltöltő: Zsófi]

Amon Amarth, Heroic, Hypnos

Amon Amarth, Heroic, Hypnos
Május 2-án a Barba Negrában vár minket a következő metal buli, méghozzá a svéd viking metal legjobb képviselője, az Amon Amarth jóvoltából. Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy a kilencedik stúdiólemezüket karrierjük legerőteljesebb, legdinamikusabb és leginkább harapós kiadványaként tartják nyilván – a svédek és a Deceiver of the Gods lemez esetében azonban éppen ez a helyzet. A dallamos death metal szcénába 1998-ban betörő, de már 1988 óta működő Amon Amarth albumról albumra képes volt fejlődést mutatni, témaválasztásában mindvégig kitartva a rendkívüli gazdagságú északi mitológia mellett.

Részletek alább...

[2014-04-29 21:27 feltöltő: Zsófi]

Full Of Hell, D.O.C., Wasted Struggle, Youth Violence, Crippled Fox

Full Of Hell, D.O.C., Wasted Struggle, Youth Violence, Crippled Fox
Nem akármilyen nyár eleji eseményt csíphetsz el a Gozsdu Manó Klubjában, ami egy zajos estnek fog otthont adni. Június 18-án immár harmadjára fogja tiszteletét tenni nálunk a Full Of Hell, akiket nem hinnénk, hogy érdemes bemutatni az extrém zenék kedvelőinek.

Részletek alább...

[2014-04-28 05:17 feltöltő: Zsófi]

Sonata Arctica, Trick Or Treat

Sonata Arctica, Trick Or Treat
Visszatér a farkas a Sonata Arctica világába: az 1996-ban alakult finn power metal zenekar nem csak friss albuma, a Pariah's Child borítóján szerepelteti totemállatát, hanem a dalokban és az új klipben is feltűnik a ragadozó. A power metal gyökerekhez visszatérő albumot élőben április 30-án hallhatjuk Budapesten a Club 202-ben. A turnén szereplő vendégzenekar viszont inkább a nyulak életéről zenél: a bemelegítő koncertet adó olasz Trick Or Treat Richard Adams híres kalandregényét dolgozza fel friss dalaiban.

Részletek alább...

[2014-04-14 05:18 feltöltő: Zsófi]

EU Power Metal Fesztivál

EU Power Metal Fesztivál
Május 31-én egy igazán különleges program részesei lehetnek azok, akik aznap este a Barba Negrát választják. A legnagyobb európai power metal dalok hangzanak majd fel, a stílus leghitelesebb hazai képviselőitől. Hogy kik ők?

Részletek alább...

[2014-04-14 05:00 feltöltő: Zsófi]

Ayers Rock, KNKRT, Mike Trott, Piece of Patience

Ayers Rock, KNKRT, Mike Trott, Piece of Patience
Az üveghegyen (no meg a Kárpátokon) innen, a rockzenén túl, kavargó szél, ha egekig ér, a távolban feltűnik Ausztrália jellegzetes vörös sziklája. Őrült évek múlnak, veletek könnyebb az olcsó szerep. Akár így is lehetne sorba fűzni a felvidéki Ayers Rock dalait, melyek hosszú idő elteltével újra Budapesten csendülnek fel: április 11-én a Cinema Rock Cafe látja vendégül a zenekart!

Részletek alább...

[2014-04-09 14:37 feltöltő: Zsófi]

Carl Palmer's ELP Legacy

Carl Palmer's ELP Legacy
A legautentikusabb forrás: az egyik egykori tag előadásában hallgathatjuk meg május 12-én az Emerson, Lake & Palmer legemlékezetesebb dalait az A38 Hajón. Ezen a napon érkezik ugyanis Budapestre Carl Palmer ELP Örökség (ELP Legacy) című projektje, s a turné egyben a zseniális dobos új koncert DVD-jének megjelenésére, és a Csuklócsavar című képzőművészeti kollekciójára is felhívja a figyelmet.

Részletek alább...

[2014-04-09 14:28 feltöltő: Zsófi]

Kalapács József és az Akusztika, KisNahi Akusztik

Kalapács József és az Akusztika, KisNahi Akusztik
Hazai berkekben Kalapács József nem szorul külön bemutatásra: több mint harminc éve lépett zenei pályára, a ’90-es évek elejétől a magyar színházi élet rendszeres szereplője. Sok éven át meghatározó szerepet játszott a Pokolgép, az Omen és a Hard életében, Kalapács néven létrehozott zenekarával mind a mai napig az egyik legaktívabban koncertek terén.

Részletek alább...

[2014-04-09 14:13 feltöltő: Zsófi]

MetalWar Fest

MetalWar Fest
Április 19-én és 20-án Tatabányára érkezik a MetalWar Tour 2014. A fesztivál olyan headlinerekkel bír, mint az Irigy Hónaljmirigy (rock & metal), a Pokolgép, az Akela, a Cool Head Klan, a Junkies, a Crossholder vagy az Alcohol. A Földi Imre Sportcsarnokban megrendezésre kerülő fesztivál különlegessége nem csak az illusztris fellépő gárda, hanem az igazán rockerbarát belépő. A nívós eseményre a helyszínen 2500 forintért lehet majd belépőjegyet venni, a jegyár elővételben pedig mindösszesen 1490 forint lesz! (limitált darabszám, 1000db/nap)

Részletek alább...

[2014-04-05 12:55 feltöltő: Zsófi]